Ranieri : Változtatnunk kell

 alt

A kékfeketék vezetőedzője hangott adott véleményének a 4-0-s Roma elleni vereséget követően, miszerint változásokat kell véghez vinni csapatában a jelenlegi formájukra tekintve. 


 

Enrique: „Ez egy nagy nap a Romának”

Luis Enrique elégedett csapata teljesítményével, miután a Roma 4-0-ra verte az Intert a bajnokság 22. fordulójában, azonban kiemelte ez mit sem ér, ha nem tudnak kiegyensúlyozottan szerepelni. 


 

Allegri: „Ibra megérdemelte a kiállítást”

altA Milan edzője Massimiliano Allegri a Napoli elleni gólnélküli döntetlen után elmondta a sajtónak, hogy elégedett az egy ponttal és szerinte is megérdemelte a piros lapot svéd csatára Zlatan Ibrahimovic.

   

A Roma kitömte az Intert, a Juve nem bírt a Sienával

Meglepően nagy különbségű, 4–0-s győzelmet aratott az AS Roma a pocsékul játszó Internazionale ellen a Serie A 22. fordulójában. A Juventus nem tudta hazai pályán legyőzni a Sienát (más kérdés, hogy a Milan sem bírt a Napolival – az összefoglalót itt olvashatja), az Udinese kikapott Firenzében. Nem az élcsoport napja volt ez – az első öt helyezett egyike sem tudott nyerni!

   

Gólzáporos mérkőzésen verte a Laziot a Genoa

 alt

 A Genoa labdarúgócsapata a Lazio védelmének óriási hibáit kihasználva 3–2-es győzelmet aratott az olasz labdarúgó Serie A 22. fordulójának nyitó mérkőzésén a római gárda ellen.


   

Orvosa szerint Cassano nem térhet vissza az idei szezonban

altAntonio Cassano orvosa kizártnak tartja, hogy az olasz válogatott csatár a szezon vége előtt visszatérhet a Milanba.

   

Serie B: Simon Ádám csereként bemutatkozott a Bariban

altAz olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) szombati mérkőzésein Laczkó Zsolt és Simon Ádám lépett pályára a magyar légiósok közül. 


   

Nesta is kihagyja a Milan-Napoli bajnokit

altMár biztos, hogy Alessandro Nesta is kihagyja a Milan vasárnapi Napoli elleni bajnokiját, miután kiderült, hogy izomsérülést szenvedett.


   

Megvannak az elhalasztott meccsek pótlásának időpontjai

altA héten négy mérkőzést is elhalasztottak a rossz időjárási körülmények miatt a hétközi fordulóban és pénteken a Lega Serie A bejelentette a pótlások időpontját:


   

Pénteken játsszák a Roma - Inter rangadót

serieaA szombati Roma-Inter rangadó a szélsőséges időjárás legújabb áldozata a Serie A-ban, ugyanis bejelentették, hogy a pálya alkalmatlansága miatt elhalasztják a forduló leginkább várt mérkőzését, a pótlásra vasárnap kerül sor..

 


   

Serie A : A 22.forduló beharangozója

 alt

Havazás és fagy ijesztgeti a 22.forduló mérkőzéseinek megrendezését 

Amint a 21.fordulóban tapasztaltuk, négy mérkőzés is elmaradt az időjárás miatt, Olaszországban elég nagy mennyiségű hó esett le, épp elég ahhoz, hogy a bajnokikat el lehessen halasztani. Ez várható a 22.fordulóban is, ha csak valami csoda nem történik és minden bajnokit meg lehet rendezni, ugyan is jelenleg is veszélynek van kitéve a mostani forduló Itáliában.


   

Inter: Sneijder és Alvarez is kihagyja a Roma elleni meccset

altKihirdették az Inter Roma elleni bajnokijára nevezett 25 fős keretét, amiből kimaradt Wesley Sneijder és Ricky Alvarez is.

   

Elhalasztották a Cesena-Catania bajnokit

altHivatalosan is bejelentették, hogy a rossz időjárás miatt elhalasztják a szombati Cesena-Catania bajnokit.


   

Mesbah: Tudom, hogy jobb is tudok lenni

Mesbah-Ligue-des-champions

Az AC Milan egyik új igazolása, Djamel Mesbah elmondása szerint elégedetlen volt saját teljesítményével a hétvégi, Lazio elleni 2-0-s vereséget követően. (Mesbah másodszor játszott pályafutása során a Milan színeiben)


   

A Chievo három ponttal tért haza a Novara otthonából

pellissier_golA zord időjárási körülmények ellenére csütörtök este lejátszották a Novara Chievo bajnokit a 21. fordulóban, ami a 2-1-es vendég győzelemmel ért véget.

   

Serie A: az esti mérkőzéseket is délután rendezik meg a hétvégén

serieaAz Olaszországban uralkodó zord időjárás miatt az eredetileg esti időpontra kiírt mérkőzéseket korábban rendezik meg a labdarúgó Serie A hétvégi fordulójábanSzombaton a Cesena–Catania találkozót, illetve az AS Roma–Internazionale rangadót egyaránt 15 órától játsszák majd, előbbi 18, utóbbi 20.45 órakor kezdődött volna.

   

Inter: Snaijder már a Roma ellen visszatérne

sneijder01Az Inter játékmestere Wesley Sneijder reméli, hogy a szombati Roma elleni bajnokin már pályára lehet a Stadio Olimpicoban.

   

Galliani a Milan Napoli elleni bajnokijának elhalasztását kéri

galliani_adrianoA Milan alelnöke Adriano Galliani azzal a kéréssel fordult a Lega Serie A-hoz, hogy halasszák el a Rossoneri vasárnap esti Napoli elleni bajnokiját, a szélsőséges időjárási körülmények miatt.

   

A hét góljai: 20. forduló

seriea

A hétvégén a csapatok visszatértek Coppa Italia után a Serie A-ba, ahol nagy meglepetésre a Lecce megverte az Intert, a Roma csak egy pontot tudott begyűjteni hazai pályán a Bologna ellen, és a Napoli sorozatban harmadik meccsén sem tudott nyerni, ezúttal a Genoa otthonában szenvedtek 3-2-es vereséget. A két éllovas a Juventus és a Milan megverte ellenfeleit az Udinesét és a Cagliarit.

   

Milan: a bajnoki címvédő műfüvet telepítene a sokat bírált San Siróba

logo_milanMűfüvet telepítene stadionjába, a San Siróba az olasz bajnok Milan labdarúgócsapata.

   

Rocchi és Hernanes találatával legyőzte a Lazio a Milant

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második helyén álló Milan a negyedik Lazióval találkozott ma este a Serie A 21. (hétközi) fordulójában, és kétgólos vereséget szenvedett. Az Internazionaléban hiába szerzett négy gólt Diego Milito, a milánóiak végül csak 4–4-es döntetlenre végeztek a triplázó Fabrizio Miccoli vezette Palermóval. Az Udinese nyert, és két pontra megközelítette a második helyezett AC Milant, míg az AS Roma 4–2-re kapott ki a Cagliari otthonában.

   

Elkerülnék a későbbi káoszt - módosíthatnak a naptáron

serieaAz Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) és a játékosok szakszervezete (AIC) megvizsgálja, hogyan tudnák a jövőben elkerülni a mostani héthez hasonló káoszt, amikor a zord időjárás miatt már három mérkőzést kellett elhalasztani a hétközi fordulóból, és a hétvégi kör megrendezése is kétségessé válhat.

   

1. oldal / 46





SerieA 22. forduló

Szavazás

Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2011–2012-es idényét?

(5844 szavazat)

39.5%   (2310)
38.1%   (2226)
13.8%   (807)
4.4%   (255)
2%   (116)
1.2%   (70)
1%   (60)
Loading...

Sérültek

Sérült Mirko Vucinic Juventus
Sérült Alexander Merkel Milan
Sérült Diego Forlan Inter
Bővebben...