A Juventus legendájára Gaetano Scireára emlékszik

altA Juventus megemlékezést tart a 21 éve tragikus körülmények közt elhunyt Gaetano Scirea emlékére.

1989. szeptember 3-án a Zebrák a lengyel Górnik Zabrze csapatát fogadták az UEFA-kupában. Scirea is kilátogatott a találkozóra. A visszaúton viszont halálos autóbalesetet szenvedett.

„Egy rendkívüli bajnok, de elsősorban egy igazi úriember” olvasható a nyilatkozat a Juventus honlapján.

„Egy példakép mindenki számára: csapattársaknak, ellenfeleknek és szurkolóknak. Gaetano Scirea nagysága nem csak a pályán mutatott gesztusaiban, a statisztikákban és az eredményeiben rejlik, hanem a jellemében - tartózkodó, de erős, ami lehetővé tette számára, hogy mindenkivel megkedveltesse magát, aki szereti a labdarúgást.”

„Vitathatatlan, hogy ő volt a vezére a Juvetus védelmének, aki 552 mérkőzésen lépett pályára és egyszer sem állították ki.”

„Hétszer nyert Scudettot, kétszer Coppa Italiát, egyszer-egyszer Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát, Világkupát, és UEFA kupát.”

Scirea 1972. szeptember 24-én mutatkozott be az olasz élvonalban az Atalanta színeiben. 2 év után továbbállt a Juventushoz (1974–1988), ahol visszavonulásáig 14 szezont töltött. Összesen 397 mérkőzésen lépett pályára a Juventussal és ezalatt 25 gólt szerzett. Az 1982-es VB-n nagyban hozzájárult csapata 3. világbajnoki címéhez.

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.

Gaetano Scirea (1953.05.25-1989.09.03 )  Nyugodjon békében!


Cimkék:

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett. Előbb jelentkezzen be vagy regisztráljon.





SerieA 22. forduló

Szavazás

Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2011–2012-es idényét?

(5845 szavazat)

39.5%   (2311)
38.1%   (2226)
13.8%   (807)
4.4%   (255)
2%   (116)
1.2%   (70)
1%   (60)
Loading...

Sérültek

Sérült Mirko Vucinic Juventus
Sérült Alexander Merkel Milan
Sérült Diego Forlan Inter
Bővebben...