Ibra senkitől sem fél, így az Inter szurkolóitól sem

altAz olasz labdarúgó-élvonalban (Serie A) szereplő AC Milan nyári szerzeménye, Zlatan Ibrahimovic elmondása szerint semmitől nem tart, így attól sem, hogy korábbi csapatának, az Inter szurkolói, hogyan fogadják.

 

A 28 éves svéd támadó a Barcelonától kölcsönbe érkezett egy évre a Milanhoz, amelynek egy év múlva opciós joga lesz a játékosra – 24 millió euróért vehetik meg.

Ibrahimovic és Robinho érkezésével hirtelen megnőtt a minőségi támadók száma az együttesnél, akár négy kifejezetten támadó szellemű játékos is rohamozhatja az ellenfelek kapuját – Robinho, Ibrahimovic, Ronaldinho és Pato.

„Nem tudom, hogy fogunk játszani a Milannál, mivel még csak egy napot töltöttem Milanellóban, de ez a négytámadós felállás tetszetős megoldás lenne” – nyilatkozta Ibrahimovic a La Gazzetta dello Sportnak.

„Az én felfogásom szerint mindig a támadás a legjobb védekezés. Azzal a céllal érkeztem a Milanhoz, hogy rengeteg címet, köztük a Bajnokok Ligáját nyerjek” – tért ki filozófiájára és céljaira a svéd támadó.

„A Bajnokok Ligája megnyerése azonban nagyban függ a szerencsétől is: Láttam már olyan csapatokat elhódítani a trófeát, akikről soha nem gondoltam volna, hogy képesek lesznek rá” – tette hozzá Ibra.

Arra a kérdésre, hogy tart-e az Inter-szurkolók reakciójától, miután a városi riválishoz szerződött, Ibrahimovic rá jellemző választ adott: „Mitől félnék? Soha nem féltem semmitől.”

„Tudom, hogy nagyok az elvárások velem szemben, remélem a csapatnál uralkodó lelkesedés pozitív hatással lesz az eredményekre” – zárta mondandóját a klasszis.

NSO.HU



A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett. Előbb jelentkezzen be vagy regisztráljon.





SerieA 22. forduló

Szavazás

Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2011–2012-es idényét?

(5845 szavazat)

39.5%   (2311)
38.1%   (2226)
13.8%   (807)
4.4%   (255)
2%   (116)
1.2%   (70)
1%   (60)
Loading...

Sérültek

Sérült Mirko Vucinic Juventus
Sérült Alexander Merkel Milan
Sérült Diego Forlan Inter
Bővebben...