- Serie A
- Serie B
- Góllövőlista
Sérültek
| Nicolas Burdisso | Roma | ||
| Andrea Barzagli | Juventus | ||
| Alexandre Merkel | Inter | ||
| Bővebben... | |||
A Roma kitömte az Intert, a Juve nem bírt a Sienával
- 2012. február 05., vasárnap
Meglepően nagy különbségű, 4–0-s győzelmet aratott az AS Roma a pocsékul játszó Internazionale ellen a Serie A 22. fordulójában. A Juventus nem tudta hazai pályán legyőzni a Sienát (más kérdés, hogy a Milan sem bírt a Napolival – az összefoglalót itt olvashatja), az Udinese kikapott Firenzében. Nem az élcsoport napja volt ez – az első öt helyezett egyike sem tudott nyerni!

ROMA–INTER
Az első nagy helyzetig csak négy percig kellett várni, ekkor Fabio Borini előzte meg az elbámuló Maicont, és nagy erővel a kapu mellé tüzelt. Ezt egy Lamela-ziccer követte – Júlio César óriásit védett –, de az Inter már nem sokáig úszta meg, a 12. percben Francesco Totti szögletét Juan a hálóba bólintotta. A brazil védő először szerzett olaszországi karrierje során két egymást követő bajnokin gólt. A Roma igen erősen kezdett, és teljesen megérdemelten szerzett vezetést.
Az élénk és jó játékot hozó nyitány következő húzása már az Interhez kötődött, Diego Milito lépett ki, de egy visszacselt követően hiába célozta meg a hosszút, Maarten Stekelenburg könnyen védte az erőtlen csavarást. Az Inter részéről egy időre ennyi is volt, a Roma részéről nem, a fővárosiak további helyzeteket dolgoztak és hagytak ki.
A félidő hajrájában aztán bebizonyosodott, hogy büntetlenül ennyi helyzetet nem lehet a Romának engedélyezni, mert a bordó-sárgák nem mindig kegyelmeznek: Borini nagyon csúnyán becsapta a 41. percben Walter Samuelt, és higgadtságát megőrizve a hálóba lőtt, 2–0.
Claudio Ranieri a szünetben Polit küldte be a veszélytelen Pazzini helyére, de a Roma szerzett újabb gólt – a 49. percben a remeklő Borini ugrott ki, majd késztette megadásra Júlio Césart. Az Intert ezzel „elásta" a Roma, a hátralevő időszakban a hazaiak kényelmesen tartották az eredményt, a milánóiak pedig játékuk alapján kizárólag a nullát tudták tartani...
Egészen a 89. percig maradt 3–0, amikor Bojan Krkic megrázta magát, négy Inter-védő élénk érdeklődése mellett kapura fordult, és tizenhat méterről betalált. A gólnál az „elhárító" tevékenység mindent elmondott az Inter teljesítményéről – a fekete-kékek ezen a héten nyolc gólt kaptak, három bajnoki óta nyeretlenek, és vasárnap reménytelenül rosszul játszottak. A Roma kiütéses sikere tökéletesen megérdemelt.
A TÖBBI PÁLYÁN
A listavezető Juventus nagy meglepetésre nem tudta legyőzni hazai pályán Antonio Conte volt csapatát, a Sienát – ráadásul Simone Pepe megsérült, így már az első félidőben le kellett cserélni. A Juve még mindig vezet egy ponttal a Milan előtt, és továbbra is veretlen a bajnokságban – viszont a Cagliari és a Siena elleni hazai pontvesztésekhez hasonlókból sokat már nem engedhet meg magának a torinói gárda.
A Palermo 2–1-re legyőzte az Atalantát, melynek kapusát a 27. percben kiállították, így a vendégek a mérkőzés nagy részében emberhátrányban futballoztak. Fabrizio Miccoli 10. bajnoki gólját szerezte, és a szicíliaiak legutóbbi tíz találatából mindegyikben benne volt!
Az Udinese vezetett a Fiorentina otthonában Antonio Di Natale góljával, ám a firenzeiek büntetőből egyenlítettek, majd a fordulás után fordítottak, Sztevan Jovetics két büntetőt is gólra váltott. A Parma a Chievo otthonából vitte el a pontokat, a Novara–Cagliari és a Lecce–Bologna összecsapásokon nem született gól.
Palermo–Atalanta 2–1 (Miccoli 29. – 11-esből, Budan 49., ill. Moralez 56.)
Chievo–Parma 1–2 (Théréau 50., ill. Giovinco 46., Luciano 69. – öngól)
Lecce–Bologna 0–0
Fiorentina–Udinese 3–2 (Jovetics 39., 84. – mindkettőt 11-esből, Cassani 56., ill. Di Natale 14., Torje 89.)
Novara–Cagliari 0–0
Juventus–Siena 0–0
Roma–Internazionale 4–0 (Juan 12., Borini 41., 49., Bojan Krkic 89.)
Milan–Napoli 0–0
Milan–Napoli 0–0
NSO.HU
|
|
Cimkék:
Kapcsolódó hírek :
» Egy évvel hosszabbított a Bologna edzője
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Bologna megerősítette, hogy egy évvel meghosszabbította Stefano Pioli vezetőedző szerződését.
» Hamsik: A Napoli Del Pieroja akarok lenni
Marek Hamsik elmondta a sajtónak, hogy a sok érdeklődő ellenére, a Napoliban akar maradni és ő akar lenni a klub saját Alessandro Del Pieroja.
» Montella egyre közelebb a Romához
A Catania elnöke elismerte, hogy edzőjük –a Roma által kiszemelt- Vincenzo Montella el akarja hagynia Stadio Massiminot.



























