- Serie A
- Serie B
- Góllövőlista
Sérültek
| Nicolas Burdisso | Roma | ||
| Andrea Barzagli | Juventus | ||
| Alexandre Merkel | Inter | ||
| Bővebben... | |||
Gól nélküli döntetlent játszott a Juventus Parmában
- 2012. február 16., csütörtök

Parma–Juventus
A csapatok tabellán elfoglalt helyezéseinek megfelelően kezdődött a találkozó, hiszen a Juventus rögtön magához ragadta a kezdeményezést, és már a 4. percben közel járt a gólszerzéshez, miután Pirlo szabadrúgását követően Giorgo Chiellini fejese a jobb kapufáról pattant ki a mezőnybe. Egyértelműen a vendégek akarata érvényesült, ennek ellenére a következő helyzetre egészen a 21. percig kellett várni, amikor Pirlo tizenhatos vonaláról leadott szabadrúgása tekeredett el pár méterrel a bal felső sarok mellett.
A félidő hátralévő részében sem változott a játék képe, a Juventus birtokolta jóval többet a labdát, ám nagyobb helyzetet nem sikerült kialakítania. A torinóiaknál Vucsinics bizonyult a legaktívabbnak, a Juve több akciója is a montenegrói csatár lövésével zárult. A Parma támadójátékáról sokat elmond, hogy az első szögletét a 40. percben végezhette el a csapat, ami ennél viszont még elkeserítőbb a hazai szurkolók számára, hogy a Parma kapura lövés nélkül hozta le az első félidőt.
A második játékrész elején aztán a Juve-nevelés Giovinco révén összehozta az első kapura lövését a Parma, és bátrabban is játszott, mint az első félidőben. Ennek ellenére a második játékrészben is a Juventus dominált, igaz, a gólszerzés továbbra sem jött össze a „zebráknak″.
Az idő múlásával a Juve kénytelen volt kockáztatni és kitámadni, amely magában hordozta azt a veszélyt, hogy a Parma egy kontratámadást követően megszerzi a vezetést, Giovinco egy alkalommal nagyon közel járt a gólszerzéshez.
A Juventus játékába a cserék sem tudtak tól sok lendületet vinni, a Parma pedig szemmel láthatóan megbékélt a mérkőzés végére az iksz gondolatával. A Juventus a döntetlennel maradt a tabella második helyén, egy ponttal követi a listavezető Milant, igaz eggyel kevesebb mérkőzéssel teszi mindezt.
Atalanta–Genoa
A Parma–Juventushoz hasonlóan itt is nagyon kiegyenlített volt a játék képe, és sokáig úgy tűnt, hogy Bergamóban sem fognak gólt látni a nézők, azonban Guido Marilungo a 78. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, amely később a győztes találatnak is bizonyult.
PARMA–JUVENTUS 0–0
ATALANTA–GENOA 1–0 (Marilungo 78.)
NSO.HU
|
|



























