A Bari Komam Vladimir nélkül nyert hazai pályán a Chievo ellen a Serie A 27. fordulójában. A Palermo ugyancsak otthon gyűjtötte be a három pontot, ezzel visszaelőzte a szombaton Firenzében nyerő Juventust.

A BL-helyre hajtó Palermo a kiesés elől menekülő Livornót fogadta, ám csak a 81. percben tudta megszerezni – Fabrizio Miccoli révén – a győzelmet jelentő gólt. A szicíliai csapat szurkolóit persze ez valószínűleg utólag már nem zavarja, hiszen a három pontot végül csak megszerezte csapatuk, amely ezzel visszaelőzte a szombaton Firenzében nyerő Juventust, és ismét a negyedik helyen áll.
Igencsak bekezdtek a csapatok Bolognában, ahol a hazaiak dél-amerikai légiósaik (Zalayeta, Adailton) révén hamar kétgólos előnyre tettek szert a Napoli ellen, és Leandro Rinaudo hiába szépített a 14. percben, a hátralévő több mint 75 perc sem volt elég a vendégeknek arra, hogy kiegyenlítsenek.
A Lazio hamar vezetést szerzett Genoában, a Sampdoria azonban Stefano Guberti bombájával előbb egyenlített, majd Giampaolo Pazzini jól helyezett lövésével még a szünet előtt fordított is.
A fővárosiak a második félidőben a kispadon és a pályán is megfogyatkoztak, hiszen a játékvezető előbb Edy Reja vezetőedzőt küldte fel a lelátóra, majd Mauro Záraténak mutatott fel piros lapot. A Lazio nem tudott emberhátrányban pontot menteni, így továbbra is csak három pont választja el a kiesőzónától.
Koman Vladimir ezúttal nem kapott szerepet a Bariban, amely így nélküle verte meg 1–0-ra a Chievót hazai környezetben.
27. FORDULÓ
Cagliari–Catania 2–2 (Lazzari 9., Cossu 73., ill. Mascara 31. – 11-esből, 35., M. López 35.)
Bari–Chievo 1–0 (Castillo 20.)
Sampdoria–Lazio 2–1 (Guberti 29., Pazzini 36., ill. Floccari 7.)
Palermo–Livorno 1–0 (Miccoli 81.)
Bologna–Napoli 2–1 (Zalayeta 7., Adailton 12., ill. Rinaudo 14.)
Siena–Parma 1–1 (Vergassola 67., ill. Biabiany 34.)
Atalanta–Udinese 0–0
NSO
Elkezdődött a Serie A 2010/11-es szezonja, vegyen részt ön is tippjátékunkban és legyen az olasz-foci.hu bajnoka.
Serie A: eredmények
|
1. Forduló |
2. Forduló |
3. Forduló |
| Udinese | - | Genoa | 0:1 |
| Roma | - | Cesena | 0:0 |
| Bari | - | Juventus | 1:0 |
| Sampdoria | - | Lazio | 2:0 |
| Palermo | - | Cagliari | 0:0 |
| Chievo | - | Catania | 2:1 |
| Milan | - | Lecce | 4:0 |
| Fiorentina | - | Napoli | 1:1 |
| Parma | - | Brescia | 2:0 |
| Bologna | - | Inter | 0:0 |
| Inter | - | Udinese | -:- |
| Cagliari | - | Roma | -:- |
| Cesena | - | Milan | -:- |
| Brescia | - | Palermo | -:- |
| Catania | - | Parma | -:- |
| Genoa | - | Chievo | -:- |
| Juventus | - | Sampdoria | -:- |
| Lecce | - | Fiorentina | -:- |
| Lazio | - | Bologna | -:- |
| Napoli | - | Bari | -:- |
| Cesena | - | Lecce | -:- |
| Sampdoria | - | Napoli | -:- |
| Fiorentina | - | Lazio | -:- |
| Roma | - | Bologna | -:- |
| Palermo | - | Inter | -:- |
| Udinese | - | Juventus | -:- |
| Bari | - | Cagliari | -:- |
| Milan | - | Catania | -:- |
| Chievo | - | Brescia | -:- |
| Parma | - | Genoa | -:- |
Szavazás
Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2010–2011-es idényét?
(586 szavazat)
Sérültek
| Mathieu Flamini | Milan | |
| Thiago Motta | Inter | |
| Gianluigi Buffon | Juventus | |
| Bővebben... | ||


























