A Catania hazai pályán 3–1-re győzött a listavezető Inter ellen a Serie A 28. fordulójának nyitó mérkőzésén.

A kezdőcsapatokat elnézve akár azt is hihettük volna, hogy argentin bajnokin vagyunk, hiszen tíz játékos képviselte a dél-amerikai országot. Ennyi, egy országból származó légiós még egy Serie A-s mérkőzésen sem volt a kezdő sípszó pillanatában a gyepen.
Nem várt könnyű mérkőzés a listavezetőre, de arra valószínűleg egy Inter-szurkoló sem számított előzetesen, hogy a szünetben annak örülhetnek majd, hogy nincs többgólos hátrányban csapatuk. Pedig így történt, a Catania több hatalmas helyzetet is kidolgozott az első játékrészben, ám valamennyit ki is hagyta. Az Inter egyetlen komolyabb lehetőségét Esteban Cambiasso kiugratása után Diego Milito szúrta el gyengécske lövéssel.
A második félidőben aztán az Inter – amelyben a kenyai McDonald Marigát Ricardo Quaresma váltotta – hamar megbüntette a hazaiakat a kihagyott helyzetekért, az 54. percben megszerezte a vezetést. Wesley Sneijder indította a leshatáron kilépő Samuel Eto'ót, aki önzetlenül Diego Milito elé tálalt, az argentin csatárnak pedig már nem volt nehéz dolga. 0–1
A gól láthatóan megfogta Szinisa Mihajlovics gárdáját, amelynek támadójátéka korántsem volt olyan veszélyes, mint az első félidőben. Éppen ezért kissé váratlanul érkezett a Catania egyenlítő gólja, amely – mily meglepő – argentin koprodukcióban született. Mariano Izco játszotta meg a jobb oldalon felfutó Pablo Álvarezhez, aki középre passzolt, a Lúciót megelőző Maxi López pedig közelről a hálóba vágta a labdát. 1–1
Az igazi hidegzuhany azonban csak ezután érkezett az Inter számára. A csapot Sulley Muntari „nyitotta meg", aki a 79. percben csereként beállt, egy perc múlva összeszedett egy sárgát, majd az ezt követő szabadrúgásnál kézzel beleütött a labdába, így a 81. percben már mehetett is le a pályáról második sárga lapja után. A kezezés a tizenhatoson belül történt, így büntető járt érte, amit Giuseppe Mascara Antonín Panenkát idézve értékesített. 2–1
A mérkőzés a 90. percben dőlt el, amikor a bal oldalról befelé cselező Jorge Martínez Lúciót és Júlio Césart is megkerülve az üres kapuba lőtt. 3–1
Kikapott tehát az Inter, amelyre így egy pontra felzárkózhat a városi rivális Milan, amennyiben vasárnap hazai pályán megveri a Chievót.
SERIE A 28. FORDULÓ
Catania–Inter 3–1 (Maxi López 74., Mascara 81. – 11- esből, Martínez 90., ill. D. Milito 54.)
NSO
Elkezdődött a Serie A 2010/11-es szezonja, vegyen részt ön is tippjátékunkban és legyen az olasz-foci.hu bajnoka.
Serie A: eredmények
|
1. Forduló |
2. Forduló |
3. Forduló |
| Udinese | - | Genoa | 0:1 |
| Roma | - | Cesena | 0:0 |
| Bari | - | Juventus | 1:0 |
| Sampdoria | - | Lazio | 2:0 |
| Palermo | - | Cagliari | 0:0 |
| Chievo | - | Catania | 2:1 |
| Milan | - | Lecce | 4:0 |
| Fiorentina | - | Napoli | 1:1 |
| Parma | - | Brescia | 2:0 |
| Bologna | - | Inter | 0:0 |
| Inter | - | Udinese | -:- |
| Cagliari | - | Roma | -:- |
| Cesena | - | Milan | -:- |
| Brescia | - | Palermo | -:- |
| Catania | - | Parma | -:- |
| Genoa | - | Chievo | -:- |
| Juventus | - | Sampdoria | -:- |
| Lecce | - | Fiorentina | -:- |
| Lazio | - | Bologna | -:- |
| Napoli | - | Bari | -:- |
| Cesena | - | Lecce | -:- |
| Sampdoria | - | Napoli | -:- |
| Fiorentina | - | Lazio | -:- |
| Roma | - | Bologna | -:- |
| Palermo | - | Inter | -:- |
| Udinese | - | Juventus | -:- |
| Bari | - | Cagliari | -:- |
| Milan | - | Catania | -:- |
| Chievo | - | Brescia | -:- |
| Parma | - | Genoa | -:- |
Szavazás
Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2010–2011-es idényét?
(586 szavazat)
Sérültek
| Mathieu Flamini | Milan | |
| Thiago Motta | Inter | |
| Gianluigi Buffon | Juventus | |
| Bővebben... | ||


























