Prandellivel új időszámítás kezdődik - Antognoni

altGiancarlo Antognoni szerint Cesare Prandelli érkezésével fiatalodni fog a keret és ez jót tesz majd a válogatottnak.

 

Montolivo: A játékosok hibája a korai búcsú

altAz Azzurri középpályása Riccardo Montolivo elismerte, hogy a játékosok hibája a korai világbajnoki búcsú, és nem az edzőé Marcello Lippié.

   

Gattuso: Zátonyra futottunk

altCsapata korai búcsúját követően, Gennaro Gattuso elismerte, hogy teljesen megérdemelten estek ki és jogos az őket ért kritika.

   

Zambrotta: megérdemeltük, hogy kiestünk

altAz olasz védő Gianluca Zambrotta elmondta a Szlovákia elleni mérkőzés után, hogy megérdemelten estek ki, amiért nem tettek meg mindent a győzelemért.

   

Pirlo: mindnyájunknak felelősséget kell vállalnia

altAz olasz válogatott középpályása Andrea Pirlo elismerte, hogy a játékosoknak felelősséget kell vállalni a kínosan korai búcsú miatt.

   

Quagliarella: egy álom ért véget

Az olasz csatár Fabio Quagliarella elmondta élete álma ért véget azzal, hogy az Azzurrik 3-2-es vereséget szenvedtek és ezáltal búcsúztak a Dél Afrikai világbajnokságtól.

   

A mi hibánk, nem tettünk eleget a győzelemért - Criscito

altLehangoltan nyilatkozott Domenico Criscito, az olasz labdarúgó-válogatott hátvédje a Szlovákia elleni 3–2-es vereség és szégyenletes, első körös vb-búcsú után.

   

Ideje hazaindulnunk - Gianluigi Buffon

altA Szlovákia elleni 3–2-es vereséggel a világbajnokságtól búcsúzó olasz válogatott kapusa, Gianluigi Buffon szerint a játékosok hibája, hogy a squadra azzurra nem jutott tovább a csoportjából.

   

Vállalok minden felelősséget! - Marcello Lippi

altAz olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marcello Lippi a Szlovákia elleni 3–2-es vereség és a világbajnoki búcsú után nem magyarázkodott az újságíróknak, magára vállalta a teljes kudarcot.

   

Arrivederci, Itália! Szlovákia a mennyekben

Szlovákia 3–2-re legyőzte Olaszországot a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, így az Új-Zélanddal döntetlent játszó Paraguay (0–0) mellett északi szomszédunk jutott a legjobb tizenhat közé. A 2006-os ezüstérmes után a címvédő is már a vb első fázisában búcsúzott Dél-Afrikától, sőt szintén a negyedik helyen végzett kvartettjében, miközben Új-Zéland veretlenül esett ki.

   

De Rossi: Ha nem javulunk, kiesünk

De Rossi: Ha nem javulunk, kiesünkA világbajnoki címvédő Olaszország háza táján nem épp aggodalommentes a hangulat, Vincenzo Iaquinta bevallotta, hogy a csapat egy kicsit fél, Daniele De Rossi szerint ha Szlovákia ellen az eddigi formájukat mutatják, könnyen kieshetnek.

   

Lippi: „tovább juthatunk, de javulnunk kell”

Az olasz válogatott szövetségi kapitánya Marcello Lippi még mindig bízik a címvédésben, de elismerte, hogy komoly javulásra lesz szükség, a két első mérkőzéshez képest.

   

Lippi a 4-3-3-as felállást tesztelte Pirloval

altAz olasz szövetségi kapitány Marcello Lippi, a 4-3-3-as felállást tesztelte csapatával, amiben benne volt Pirlo is, aki sérülése óta először végzett teljes edzést.

   

Cassano vagy Balotelli nem jelentett volna pluszt - Sacchi

altArrigo Sacchi, az olasz válogatott korábbi szövetségi kapitánya úgy gondolja, a squadra azzurra teljesítménye semmivel sem lett volna jobb Antonio Cassanóval és Mario Balotellivel.

   

„Az európai klubok hibája a gyenge szereplés”

altNem hibáztatja a dél-afrikai futball-világbajnokságon eddig gyengén szereplő, címvédő olasz válogatott játékosait Giancarlo Abete, az itáliai szövetség elnöke. A sportvezető szerint az ország labdarúgásában mindenhol gondok vannak, és úgy véli, a többi nagy európai csapat is attól szenved, hogy a futballkluboknak – amelyek nem foglalkoznak eléggé az utánpótlással – nagyobb hatalmuk van, mint a nemzeti szövetségeknek.

   

Cannavaro:”Nem az én hibám volt...”

alt

Az Azzurri alig hét perccel a kezdés után már hátrányban volt Új-Zélanddal szemben, miután a Fabio Cannavaroról lepattanó labdát Smeltz Marchetti kapujába lőtte.A veterán védő atonban bizonygatja, hogy nem az ő hibája volt.

   

Pirlo már a csapattal edz

altAndrea Pirlo az olasz válogatott középpályása, ma reggel már a csapattal edzett, és valószínűleg már a Szlovákia elleni, utolsó csoportmérkőzésen pályára léphet.

   

Nézeteltérés Pepe és Lippi között

altSimone Pepe ingerült amiért Marcello Lippi a nyilvánosság előtt kritizálta őt, azonban elmondta, hogy ezt inkább személyesen vele beszélné meg és nem a médián keresztül.

   

Lippi frusztrált és elégedetlen a játékosai teljesítményével

altMarcello Lippi a tegnap 1-1-re végződött meccs utáni sajtótájékoztatón kritizálta Simone Pepét, az Új-Zélandi könyökléseket és a támadások hatékonyságát, de még mindig úgy tartja, hogy jól döntött a csapat összeállításakor.

   

Montolivo szerint több támogatást kell adniuk a csatároknak

altA világbajnoki címvédő szégyenszemre nem bírt az új-zélandiakkal, hiszen 1–1-re végzett egymással az olasz válogatott és a „kiwis" tizenegy.

   

Az olasz játékosok szégyellik magukat

altA világbajnoki címvédő szégyenszemre nem bírt az új-zélandiakkal, hiszen 1–1-re végzett egymással az olasz válogatott és a „kiwis" tizenegy.

   

Hatalmas meglepetés! A címvédő nem bírt Új-Zéland csapatával sem!

Hatalmas meglepetésre 1-1-es döntetlennel zárult a címvédő olaszok és az új-zélandiak mérkőzése a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság F-csoportjának második fordulójában, vasárnap.

   

Montolivo: "Jól megértjük egymést De Rossival"

Riccardo Montolivo úgy érzi jó párost alkot a középpályán Daniele De Rossival és elismerte, hogy Franciaország válogatottja nem a legszimpatikusabb csapat számukra.

   

Buffonnál kisebb porckorongsérvet diagnosztizáltak

altGigi Buffont megvizsgálta az olasz válogatott orvosa és porckorongsérvet diagnosztizáltak nála, ami azt jelenti hogy a csoportkörben már biztosan nem léphet pályára.

   

Kétséges Buffon további szereplése a VB-n

altGigi Buffon hiányozhat a világbajnokság hátra lévő részéről, ugyanis hátsérülése komolyabb, mint ahogy azt először gondolták.

   

Cassano minden jót kíván Lippinek

altAntonio Cassano a Sampdoria csatára elmondta, hogy nem tudja mi az oka annak, hogy Marcello Lippi kihagyta a világbajnoki keretből, de minden jót kíván a csapattársainak és reméli megnyerik a dél afrikai tornát.

   

1. oldal / 3



Szavazás

Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2010–2011-es idényét?

(586 szavazat)

Loading...

Sérültek

 Mathieu Flamini  Milan Mathieu Flamini
 Thiago Motta  Inter Thiago   Motta
 Gianluigi Buffon  Juventus Gianluigi Buffon
Bővebben...
Real estate in Italy
ショッピング枠 現金化
view plaincopy to clipboardprint?