A Serie A történelme

A Serie A, hivatalos nevén Lega Calcio Serie A TIM egy professzionális labdarúgó-bajnokság, az olasz labdarúgás legfelsõbb osztálya, ahol a legnagyobb klubbok játszanak. A világ egyik legerõsebb pontvadászának tartják, hiszen olasz csapatok 25 alkalommal jutottak már európai kupadöntõbe, illetve a Serie A adta a legtöbb európai kupagyõztest is, számszerint 11-et.


Az olasz labdarúgás jelenlegi rendszere az 1929-30-as szezon óta változatlan. A regionális, majd a régiók közötti osztályozó ligák a Serie A bajnokságban fonódnak össze, ahol olyan csapatok találhatóak, mint az AS Roma, AC Milan, Internazionale, vagy a Juventus.

A Serie A sorozatánan minden csapat kétszer mérkõzik meg a másikkal, így összesen 38 mérkõzést játszanak. 1994 óta 3 pont jár a gyõzelemért és 1 pont a döntetlenért, illetve nem szerezhetõ pont a vereségekért. Korábban rájátszásra kötelezték mindazon csapatokat, melyek azonos számú pontot értek el a


bajnokságban, ezt a 2005-06-os szezon óta eltörölték. Jelenleg, ha olasz labdarúgás valamely két csapata azonos pontszámmal végez, akkor az egymás ellen elért eredmény számít. Ha ez után sincs döntés, akkor a gólkülönbség, majd a több lõtt gól, végül az idegenben lõtt több gól dönt.

A Serie A elsõ négy helyezettje indúlhat a Bajnokok Ligájában. A bajnokság gyõztese és a második helyezett automatikusan a Bajnokok Ligája fõtáblájára, míg a 3-4. helyezett csapat a Bajnokok Ligája 3. selejtezõkörébe kerül, ahol oda-visszagós selejtezõ mérkõzésre kötelezett. Az 5-6. helyen végzett csapatok indulhatnak az UEFA-kupában. Az olasz csapatoknak fenttartott 3 UEFA-kupás hely betöltetlen helyére a olasz kupa gyõztese kerülhet abban az esetben, ha nem Bajnokok Ligája induló, más esetben a Serie A 7. helyén végzett csapata indulhat az UEFA Kupában.
 
 
A SERIE A EDDIGI BAJNOKAI
2008 / 2009 Internazionale
2007 / 2008 Internazionale
2006 / 2007 Internazionale
2005 / 2006 Internazionale
2004 / 2005 Juventus
2003 / 2004 Milan
2002 / 2003 Juventus
2001 / 2002 Juventus
2000 / 2001 Roma
1999 / 2000 Lazio
1998 / 1999 Milan
1997 / 1998 Juventus
1996 / 1997 Juventus
1995 / 1996 Milan
1994 / 1995 Juventus
1993 / 1994 Milan
1992 / 1993 Milan
1991 / 1992 Milan
1990 / 1991 Sampdoria
1989 / 1990 Napoli
1988 / 1989 Inter
1987 / 1988 Milan
1986 / 1987 Napoli
1985 / 1986 Juventus
1984 / 1985 Hellas Verona
1983 / 1984 Juventus
1982 / 1983 Roma
1981 / 1982 Juventus
1980 / 1981 Juventus
1979 / 1980 Inter
1978 / 1979 Milan
1977 / 1978 Juventus
1976 / 1977 Juventus
1975 / 1976 Torino
1974 / 1975 Juventus
1973 / 1974 Lazio
1972 / 1973 Juventus
1971 / 1972 Juventus
1970 / 1971 Inter
1969 / 1970 Cagliari
1968 / 1969 Fiorentina
1967 / 1968 Milan
1966 / 1967 Juventus
1965 / 1966 Inter
1964 / 1965 Inter
1963 / 1964 Bologna
1962 / 1963 Inter
1961 / 1962 Milan
1960 / 1961 Juventus
1959 / 1960 Juventus
1958 / 1959 Milan
1957 / 1958 Juventus
1956 / 1957 Milan
1955 / 1956 Fiorentina
1954 / 1955 Milan
1953 / 1954 Inter
1952 / 1953 Inter
1951 / 1952 Juventus
1950 / 1951 Milan
1949 / 1950 Juventus
1948 / 1949 Torino
1947 / 1948 Torino
1946 / 1947 Torino
1945 / 1946 Torino
1945 / 1946 Torino
1942 / 1943 Torino
1941 / 1942 Roma
1940 / 1941 Bologna
1939 / 1940 Inter
1938 / 1939 Bologna
1937 / 1938 Inter
1936 / 1937 Bologna
1935 / 1936 Bologna
1934 / 1935 Juventus
1933 / 1934 Juventus
1932 / 1933 Juventus
1931 / 1932 Juventus
1930 / 1931 Juventus
1929 / 1930 Inter
1928 / 1929 Bologna
1927 / 1928 Torino
1926 / 1927 -
1925 / 1926 Juventus
1924 / 1925 Bologna
1923 / 1924 Genoa
1922 / 1923 Genoa
1921 / 1922 Novese
1920 / 1921 Pro Vercelli
1919 / 1920 Inter
1914 / 1915 Genoa
1913 / 1914 Casale
1912 / 1913 Pro Vercelli
1911 / 1912 Pro Vercelli
1910 / 1911 Pro Vercelli
1909 / 1910 Inter
1908 / 1909 Pro Vercelli
1907 / 1908 Pro Vercelli
1906 / 1907 Milan
1905 / 1906 Milan
 
Olasz kupa győztesek évek szerint
  1. 1922 - Vado
  2. 1935-36 - Torino
  3. 1936-37 - Genoa
  4. 1937-38 - Juventus
  5. 1938-39 - Internazionale
  6. 1939-40 - Fiorentina
  7. 1940-41 - Venezia
  8. 1941-42 - Juventus
  9. 1942-43 - Torino
  10. 1958      - Lazio
  11. 1958-59 - Juventus
  12. 1959-60 - Juventus
  13. 1960-61 - Fiorentina
  14. 1961-62 - Napoli
  15. 1962-63 - Atalanta
  16. 1963-64 - Roma
  17. 1964-65 - Juventus
  18. 1965-66 - Fiorentina
  19. 1966-67 - Milan
  20. 1967-68 - Torino
  21. 1968-69 - Roma
  22. 1969-70 - Bologna
  23. 1970-71 - Torino
  24. 1971-72 - Milan
  25. 1972-73 - Milan
  26. 1973-74 - Bologna
  27. 1974-75 - Fiorentina
  28. 1975-76 - Napoli
  29. 1976-77 - Milan
  30. 1977-78 - Internazionale
  31. 1978-79 - Juventus
  32. 1979-80 - Roma
  33. 1980-81 - Roma
  34. 1981-82 - Internazionale
  35. 1982-83 - Juventus
  36. 1983-84 - Roma
  37. 1984-85 - Sampdoria
  38. 1985-86 - Roma
  39. 1986-87 - Napoli
  40. 1987-88 - Sampdoria
  41. 1988-89 - Sampdoria
  42. 1989-90 - Juventus
  43. 1990-91 - Roma
  44. 1991-92 - Parma
  45. 1992-93 - Torino
  46. 1993-94 - Sampdoria
  47. 1994-95 - Juventus
  48. 1995-96 - Fiorentina
  49. 1996-97 - Vicenza
  50. 1997-98 - Lazio
  51. 1998-99 - Parma
  52. 1999-00 - Lazio
  53. 2000-01 - Fiorentina
  54. 2001-02 - Parma
  55. 2002-03 - Milan
  56. 2003-04 - Lazio
  57. 2004-05 - Internazionale
  58. 2005-06 - Internazionale
  59. 2006-07 - Roma
  60. 2007-08 - Roma
  61. 2008-09 - Lazio

 

  (1927-28 - A kupa félbeszakadt)

 
Bajnokok Ligája gyõztesek
* 2008–2009 Spanyolország Barcelona
 
* 2007–2008 Anglia Manchester United
* 2006–2007 Olaszország AC Milan
* 2005–2006 Spanyolország FC Barcelona
* 2004–2005 Anglia Liverpool FC
* 2003–2004 Portugália FC Porto
* 2002–2003 Olaszország AC Milan
* 2001–2002 Spanyolország Real Madrid
* 2000–2001 Németország Bayern München
* 1999–2000 Spanyolország Real Madrid
* 1998–1999 Anglia Manchester United
* 1997–1998 Spanyolország Real Madrid
* 1996–1997 Németország Borussia Dortmund
* 1995–1996 Olaszország Juventus
* 1994–1995 Hollandia Ajax Amsterdam
* 1993–1994 Olaszország AC Milan
* 1992–1993 Franciaország Olympique de Marseille
* 1991–1992 Spanyolország FC Barcelona
* 1990–1991 Jugoszlávia FK Crvena Zvezda
* 1989–1990 Olaszország AC Milan
* 1988–1989 Olaszország AC Milan

* 1987–1988 Hollandia PSV Eindhoven
* 1986–1987 Portugália FC Porto
* 1985–1986 Románia Steaua Bucureºti
* 1984–1985 Olaszország Juventus
* 1983–1984 Anglia Liverpool FC
* 1982–1983 Németország Hamburger SV
* 1981–1982 Anglia Aston Villa
* 1980–1981 Anglia Liverpool FC
* 1979–1980 Anglia Nottingham Forest
* 1978–1979 Anglia Nottingham Forest
* 1977–1978 Anglia Liverpool FC
* 1976–1977 Anglia Liverpool FC
* 1975–1976 Németország Bayern München
* 1974–1975 Németország Bayern München
* 1973–1974 Németország Bayern München
* 1972–1973 Hollandia Ajax Amsterdam
* 1971–1972 Hollandia Ajax Amsterdam
* 1970–1971 Hollandia Ajax Amsterdam
* 1969–1970 Hollandia Feyenoord
* 1968–1969 Olaszország AC Milan
* 1967–1968 Anglia Manchester United
* 1966–1967 Skócia Celtic Glasgow
* 1965–1966 Spanyolország Real Madrid
* 1964–1965 Olaszország Internazionale
* 1963–1964 Olaszország Internazionale
* 1962–1963 Olaszország AC Milan

* 1961–1962 Portugália Benfica
* 1960–1961 Portugália Benfica
* 1959–1960 Spanyolország Real Madrid
* 1958–1959 Spanyolország Real Madrid
* 1957–1958 Spanyolország Real Madrid
* 1956–1957 Spanyolország Real Madrid
* 1955–1956 Spanyolország Real Madrid
 
 

UEFA Kupa Gyõztesek
Csapat Gyõztes Második Gyõztes év Második h. (év)
1 olasz Juventus 3 3 (1977, 1990, 1993) (1965, 1971, 1995)
2 spanyol FC Barcelona 3 1 (1958, 1960, 1966) (1962)
3 olasz FC Internazionale 3 1 (1991, 1994, 1998) (1997)
4 spanyol Valencia CF 3 1 (1962, 1963, 2004) (1964)
5 angol Liverpool 3 0 (1973, 1976, 2001) -
6 német Borussia Mönchengladbach 2 2 (1975, 1979) (1973, 1980)
7 angol Leeds United 2 1 (1968, 1971) (1967)
8 angol Tottenham Hotspur 2 1 (1972, 1984) (1974)
9 spanyol Real Madrid 2 0 (1985, 1986) -
10 svéd IFK Göteborg 2 0 (1982, 1987) -
11 olasz Parma F.C. 2 0 (1995, 1999) -
12 holland Feyenoord 2 0 (1974, 2002) -
13 spanyol Sevilla FC 2 0 (2006, 2007) -
14 Belgium Anderlecht 1 2 (1983) (1970, 1984)
15 olasz AS Roma 1 1 (1961) (1991)
16 spanyol Real Zaragoza 1 1 (1964) (1966)
17 magyar Ferencváros 1 1 (1965) (1968)
18 horvát Dinamo Zagreb 1 1 (1967) (1963)
19 angol Arsenal 1 1 (1970) (2000)
20 angol Newcastle United 1 0 (1969) -
21 holland PSV Eindhoven 1 0 (1978) -
22 német Eintracht Frankfurt 1 0 (1980) -
23 angol Ipswich 1 0 (1981) -
24 német Bayer Leverkusen 1 0 (1988) -
25 olasz Napoli 1 0 (1989) -
26 holland Ajax 1 0 (1992) -
német Bayern München 1 0 (1996) -
német Schalke 04 1 0 (1997) -
török Galatasaray 1 0 (2000) -
portugál FC Porto 1 0 (2003) -
orosz CSZKA Moszkva 1 0 (2005) -
orosz Zenit Szankt-Petyerburg 1 0 (2008) -
33 angol Birmingham City 0 2 - (1960, 1961)
német Borussia Dortmund 0 2 - (1993, 2002)
francia Marseille 0 2 - (1999, 2004)
spanyol Espanyol 0 2 - (1988, 2007)
37 angol London XI 0 1 - (1958)
magyar Újpest 0 1 - (1969)
angol Wolverhampton Wanderers 0 1 - (1972)
holland Twente 0 1 - (1975)
Belgium Club Brugge 0 1 - (1976)
spanyol Athletic Bilbao 0 1 - (1977)
francia Bastia 0 1 - (1978)
szerb Crvena Zvezda 0 1 - (1979)
holland AZ Alkmaar 0 1 - (1981)
német Hamburg 0 1 - (1982)
portugál SL Benfica 0 1 - (1983)
magyar Videoton 0 1 - (1985)
német 1. FC Köln 0 1 - (1986)
Skócia Dundee United 0 1 - (1987)
német VfB Stuttgart 0 1 - (1989)
olasz Fiorentina 0 1 - (1990)
olasz Torino FC 0 1 - (1992)
Ausztria Red Bull Salzburg 0 1 - (1994)
francia Bordeaux 0 1 - (1996)
olasz Lazio 0 1 - (1998)
spanyol Alavés 0 1 - (2001)
Skócia Celtic 0 1 - (2003)
portugál Sporting Clube de Portugal 0 1 - (2005)
angol Middlesbrough 0 1 - (2006)
Skócia Glasgow Rangers 0 1 - (2008)

 
Real estate in Italy
ショッピング枠 現金化
view plaincopy to clipboardprint?