Beállva a sorba a Juventus is nyilvánosságra hozta az Európa Liga csoportkörébe nevezett 25 fős keretét.
A címvédő Inter megnevezte a 31 fős keretét, amit a Bajnokok Ligája 2010-11-es szezonjának csoportkörében indít.
A Bajnokok Ligája-címvédő olasz Internazionale 2–0-ra veszítette el a spanyol Atlético Madrid elleni európai Szuperkupa-mérkőzést. A vesztes együttes nyáron érkezett spanyol trénere, Rafael Benítez arról beszélt a találkozó után, hogy még sok munka vár csapatára.
Az Internek nem sikerült megszerezni idei ötödik, trófeáját miután péntek este a Monte-Carlóban rendezett Szuperkupa-mérkőzésen 2-0-s vereséget szenvedett az Európa Liga címvédőjétől az Atletico Madridtól.
Pénteken az Európa Liga csoportjait is kisorsolták, ahol három olasz csapat volt érdekelt. A Juventus az A csoportba került a Manchester Cityvel, a Salzburgal és a Lech Poznannal. A Palermo a CSZKA Moszkvát, a Sparta Prahát és a Lausannét kapta ellenfélül. A Napolinak a K csoportban a Liverpoolt, a Steaua Bukarestet és Utrechtet kell megelőznie, hogy továbbjusson.
Csütörtökön kisorsolták a Bajnokok Ligája csoportjait, idén is van egy csoport, ami az összes többi él nehezebb. Ebben az évben az A csoport lett a halálcsoport, ahol három korábbi BL illetve BEK győztes klub is van. A hétszeres győztes Milan mellet ide került a kilencszeres győztes Real Madrid a négyszeres győztes Ajax valamint kakukktojásként az Auxerre.
Csütörtökön kisorsolták a Bajnokok Ligája csoportjait, ahol a tavalyi szezon második felében brillírozó AS Roma ellenfelei a tavalyi Bajnokok Ligája döntős Bayern München, a svájci bajnok Basel és a Romániában mindent megnyerő CFR Cluj lesznek.
Csütörtökön kisorsolták a Bajnokok Ligája csoportjait, ahol a címvédő Inter a német Werder Brement, az angol Tottenham Hotspurt és a holland bajnok Twentét kapta ellenfélül.
Csütörtök este lejátszották az összes Európa Liga selejtező visszavágóját, ahol mindhárom olasz csapat sikerrel vette az akadályokat és a főtáblára jutott.
Kisorsolták a Bajnokok Ligája 2010–2011-es kiírásának csoportbeosztását, a legnehezebbnek az A-, de különösen a C-csoport ígérkezik, utóbbiba ugyanis az AC Milan, a Real Madrid, az Ajax és az Auxerre kapott besorolást. A címvédő Internazionale sem dőlhet hátra, a milánóiaknak a Werder Bremennel, a Tottenhammal és a Twentével kell megmérkőzniük.
A Juventus még mindig dolgozik a megfelelő csapat összeállításán a pénteken rajtoló olasz bajnokság előtt. Még mindig vannak nevek, akik érkezhetnek a hamarosan záruló nyári átigazolási időszak előtt. Azonban csütörtök este 90 percig a Sturm Graz elleni Európa Liga selejtezőre kell koncentrálniuk.
A Sampdoria ugyan hosszabbításban, drámai küzdelemben 3-2-re megnyerte a Werder Bremen elleni Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágót, azonban ez sem volt elég, hiszen az első mérkőzésen a Werder nyert 3-1-re, így 5-4-es összesítéssel a német csapat a továbbjutó. Koman Vladimir csak a padról nézhette csapata diadalát és bukását. A mérkőzést Kassai Viktor vezette.
Csütörtök este rendezték az Európa Liga csoportkörébe való jutásért történő rájátszásokat, ahol három olasz csapat is érdekelt volt, és mindhárman sikerrel vették az akadályt, előnyből várhatják az augusztus 26.-i visszavágót.
A Bajnokok Ligája selejtezők kisorsolása után az Európa Liga 4. selejtezőkörének párosításait is megismerhettük. A Juventusnak az osztrák Sturm Grazt, a Napolinak a svéd Elfsborgot, míg a Palermonak a szlovén Maribort kell legyőznie majd, hogy bejusson az Európa Liga csoportkörébe juthasson.
Ma 12 órakor az UEFA központjában a svájci Nyonban kisorsolták a Bajnokok Ligája utolsó selejtező körének párosítását, ahol egyetlen olasz csapatként a Sampdoria volt érintett. Koman Vladimir csapatának a német Werder Brement kell legyőznie, hogy bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
A Liverpool újra magabiztos győzelmet aratott a macedón Rabotnicski ellen az Európa-liga selejtezőjének 3. fordulójában, és kettős győzelemmel jutott a csoportkör előszobájába. A csütörtök este pályára lépő másik nagyágyú, a Juventus is nyert, a „zebrák" szintén kettős sikerrel léptek tovább.
A Juventus kétgólos előnnyel várhatja az Európa Liga 3 selejtezőkörének második mérkőzésén a Shamrock Roverst, miután tegnap este 2-0-ra nyerni tudtak a Dublini Tallaght Stadium-ban.
Francesco Totti az AS Roma csapatkapitánya szerint klubja bátran kitűzheti célul a Bajnokok Ligája győzelmet.
Gigi Del Neri Juventusának vagy az ír Shamrock, vagy az Izraeli Bnei Yehuda lehet az ellenfele az Európa Liga selejtezőkörének 3. fordulójában.
Szavazás
Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2010–2011-es idényét?
(586 szavazat)
Sérültek
| Mathieu Flamini | Milan | |
| Thiago Motta | Inter | |
| Gianluigi Buffon | Juventus | |
| Bővebben... | ||



















A
Az 






