A Juventus kétgólos előnnyel várhatja az Európa Liga 3 selejtezőkörének második mérkőzésén a Shamrock Roverst, miután tegnap este 2-0-ra nyerni tudtak a Dublini Tallaght Stadium-ban.
Luigi Del Neri legerősebb keretét küldte pályára Diegoval, Amaurival, Giorgio Chiellinivel és Claudio Marchisioval, valamint bemutatkozhattak a nyári igazolások is: Marco Motta, Leonardo Bonucci, Marco Storari és Simone Pepe.
Nem kellet sokat várni a Bianconeri szurkolóinak az első gólig. A 3. percben Amauri Diegóval kényszerítőzött, ami után a brazil csatár átemelte Alan Mannus kapus fölött a labdát és megszerezte idei első gólját az Európa Ligában.
Ezt követően alig telt el két perc és az írek könnyen egyenlíthettek volna, azonban a szögletet követően Dan Murray lövésébe Davide Lanzafame bele tudott érni.
Ezután mindkét félnek voltak lehetőségei, de egészen a 75. percig kellet várni a második gólra. Ezúttal is Amauri volt eredményes, aki Marco Motta keresztlabdáját juttatta a Shamrock Rovers kapujába.
A mérkőzés vége előtt majdnem megszerezte harmadik gólját is a brazil csatár, de végül be kellet érniük két idegenben lőtt góllal.
|
|
|
|
olasz-foci.hu szerint
szurkolók szerint
Gólok: Amauri (3., 75.)
Sárga lapok: Pepe (42.), Bayly (64.), Marchisio (69.)
Shamrock Rovers: Mannus - Sives, Murray, Price, Stevens - Bayly (Bradley, 93), Turner, Rice (Dennehy, 65), Chambers (Kavanagh, 77) - Twigg, Stewart.
Fel nem használt cserék: Jennings, Flynn, Murphy, O’Connor.
Edző: O’Neill.
Juventus: Storari - Motta, Bonucci, Chiellini, De Ceglie - Pepe, Sissoko, Marchisio (Ekdal, 89), Lanzafame (Martínez, 51) - Diego (Del Piero, 81), Amauri.
Fel nem használt cserék: Manninger, Grygera, Ferrero, Trezeguet.
Edző: Del Neri.
Szavazás
Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2011–2012-es idényét?
(5845 szavazat)
Sérültek
| Mirko Vucinic | Juventus | ||
| Alexander Merkel | Milan | ||
| Diego Forlan | Inter | ||
| Bővebben... | |||




















.png)





