A Roma lesz a Juventus ellenfele a negyeddöntőben

Ma két mérkőzést rendeztek az Olasz Kupában: az előbbi mérkőzésen az Udinese meglepetésre hazai pályán esett ki a Chievóval szemben, míg a Romai otthon győzte le a Fiorentinát.

lamela

Totti két gólpasszal segítette Lamelát és csapatátA Chievo drámai csatában bizonyult jobbnak 2–1-re az Udinesénél. A veronaiak már korán előnybe kerültek Paolo Sammarco révén, majd Antonio Di Natale a 84. percben bombagóllal egyenlített, ám a 91. percben érkezett Cyril Théréau, és a vendég sárga-kékeket juttatta tovább.

A friuliak kiesése nagy meglepetés, hiszen augusztus óta először kaptak ki hazai pályán, a Chievónak akár az elődöntőbe jutásra is van esélye, hiszen a következő fordulóban a Sienával mérkőzik, igaz, idegenben.

A Roma a gól nélküli első félidő után a második játékrészben harcolta ki a továbbjutást a Fiorentinával szemben. Az 54. percig kellett várni az első gólra: a felszabadítani képtelen, tébláboló (mondhatni szerencsétlenkedő…) védők között Francesco Totti tört be, és labdája Erik Lamela elé pattant, aki közelről nem hibázott. 1–0

Manuel Pasqual akár egy percen belül egyenlíthetett volna, ám Sztevan Jovetics szép előkészítése után nagy helyzetben Cicinhóba bombázta a labdát. A Roma a 66. percben büntetett: a csereként beállt Fabio Borini szerzett labdát, majd Totti újabb gólpassza után Lamela gurított a jobb alsóba. 2–0

A győzelem a 75. percben vált bizonyossá, amikor a kapus Neto rossz kirúgását ismét Borini fülelte le, és ezúttal már nem bízta másra a befejezést, egy megkerülős csel után a hálóőr lábai között továbbította a kapuba. 

A Roma 3–0-ra legyőzte a Fiorentinát, és továbbjutott. A „farkasok” a negyeddöntőben a Juventusszal találkoznak, a mérkőzést Torinóban rendezik.

Roma 3-0 Fiorentina

Gólok: Lamela 53, 67 (R), Borini 76 (R)

Roma:Stekelenburg; Cicinho (Jose Angel 68), Kjaer, Heinze, Taddei; Gago,Viviani (Perrotta 46), Greco; Lamela, Totti, Bojan (Borini 62)

Fiorentina:Neto; Natali, Camporese, Nastasic; Salifu, Pasqual (Vargas 68), Montolivo, Cassani, Behrami (Lazzari 79); Ljajic (Cerci 62), Jovetic

NSO.HU



Hozzászólások:

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett. Előbb jelentkezzen be vagy regisztráljon.

Kapcsolódó hírek :

» A Fiorentina az Arsenal csatárával erősíthet

Angol sajtóértesülések szerint a Fiorentina kész elcserélni fiatal középpályását Adem Ljajicot az Arsenal csatárára Marouane Chamakhra.

» A Roma ajánlatot tesz Destroért

Bár az Inter a legesélyesebb Mattia Destro leigazolására, olasz sajtóértesülések szerint a Roma is ajánlatot készül tenni a Siena csatáráért.

» Pizarro: A Romából szeretnék visszavonulni

A Roma középpályása David Pizarro elismerte, hogy a fővárosi klubban szeretné befejezni pályafutását, annak ellenére, hogy januárban kölcsönadták a Manchester Citynek.
2014-es labdarúgó-Világ-bajnokság
2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság 2013-as U21-es Európa-bajnokság

brasil_2014A 2014-es labdarúgó-világbajnokságot Brazíliában rendezik 2014. június 12. és július 13. között. A selejtezők után 32 válogatott vehet részt a tornán. A címvédő a spanyol válogatott.

Részletek...

A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságot a Lengyelország – Ukrajna páros rendezi meg. Az EB helyszínei Varsó, Gdańsk, Poznań, Wrocław, Dnyipropetrovszk, Kijev, Doneck és Lviv lesznek.

Részletek...

u21A 2013-as U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság lesz a 19. ilyen jellegű labdarúgó-torna ebben a korosztályban, melyet Izraelben fognak rendezni 2013. június 15. és 28. között.

Részletek...