Az U21-es olasz válogatottnak még mindig van esélye, hogy kvalifikálja magát a 2011-es Európa-bajnokságra, miután Roberto Soriano góljával 1-0-ra megverték Boszniát.
Az Azzurri úgy lépett pályára, hogy tudta, hogyha mindkét utolsó mérkőzését meg is nyeri, még akkor sem biztos a továbbjutásuk.
Mario Balotelli sérülés miatt hiányzott, ezért Stefano Okaka és Alberto Paloschi mellett a Juventus fiatal tehetsége Pasquato kapott esélyt.

Roberto Soriano szerezte a mérkőzés egyetlen gólját
A mérkőzést az olaszok uralták, több helyzetet is kialakítottak, de az első félidőben nem tudtak betalálni. A meccs egyetlen gólját a Soriano szerezte a 76. percben. Soriano jelenleg a Sampdoria tulajdona, de kölcsönadták a másodosztályú Empolinak.
Az olaszok (13 pont) a győzelemmel feljöttek a C csoport második helyére, igaz az első Wales (13 pont) és a harmadik magyarok (12 pont) egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A két csapat szeptember 4.-én (szombat) épp egymás ellen játssza utolsó előtti mérkőzését.
A 10 selejtezőcsoportból az első helyezettek mellett a négy legjobb második jut tovább a selejtező rájátszásába, amelyben egy oda-visszavágós párharc után a hét győztes kvalifikálja magát a jövő évi nyolccsapatos dániai Eb-re, amelynek a házigazda automatikus résztvevője.
Bosznia 0-1 Olaszország
Gólok: Soriano 76 (I)
Bosznia-Hercegovina U-21: Sehic; Besic, Bunoza, Ancic, Subasic; Galesic, Kiso, Sesar (Kozul 70), Haurdic; Mujic (Mujakic 86), Bilbija (Handzic 45)
Olaszország U-21: Mannone; D’Ambrosio, Ogbonna, Ranocchia, Ariaudo; Schelotto, Soriano, Marrone, Pasquato (Fabbrini 60); Okaka (Marilungo 54), Paloschi (Mazzotta 84)
Játékvezető: Black (NIR)
| A C CSOPORT ÁLLÁSA | ||||||
| 1. Wales | 6 | 4 | 1 | 1 | 14–5 | 13 |
| 2. Olaszország |
7 |
4 | 1 | 2 | 11–5 |
13 |
| 3. Magyarország | 6 | 4 | – | 2 | 9–6 | 12 |
| 4. Bosznia-Hercegovina | 7 | 2 | 1 | 4 | 4–8 | 7 |
| 5. Luxemburg | 8 | 1 | 1 | 6 | 2–16 | 4 |
Szavazás
Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2011–2012-es idényét?
(5845 szavazat)
Sérültek
| Mirko Vucinic | Juventus | ||
| Alexander Merkel | Milan | ||
| Diego Forlan | Inter | ||
| Bővebben... | |||



















.png)





