EURO2012: Hiába ijesztgették őket, nyertek az olaszok

Az olasz labdarúgó-válogatott a szünetben még vesztésre állt Észtországban, ám a második félidőben fordított, így ha nem is briliáns játékkal, de a papírformának megfelelően győzelemmel kezdte a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőjét.

alt
Megszorongatták az észtek Pazziniéket, de a fehér mezes olaszok kiállták a próbát (Fotó: Action Images)

A rossz dél-afrikai emlékek által kínzott olasz válogatott lendületesen kezdett, már a középpályán letámadta ellenfelét, ám eleinte csak a dinamikának örülhettek az ezúttal fehér mezes „kékek" szurkolói. Az első negyedórában Cassano beadása és a csapatkapitány, Pirlo szöglete sem eredményezett helyzetet, majd Pazzini puskázta el helyzetét De Rossi nagyszerű passzát követően. Odaát eközben Vassiljev veszélyeztetett egy védelmi megingás után.

Húsz perc elteltével a következőképpen állandósult a játék: az olasz középpályások már a kibontakozásuk előtti pillanatokban megfojtották az észt támadásokat, cserébe viszont nem sok helyük marad elöl az építkezésre – a baltiak jól romboltak. Sőt! A 31. percben Vassiljev 30 méteres szabadrúgását követően Siriguról kipattant a laposan középre tartó labda, és a berobbanó Zenjov közelről a hálóba helyezett! 1–0

S noha a szünetig hátralévő időben újra az olaszok kezdeményeztek többet – elsősorban Pazzini és Cassano próbálkozott, Pareiko a helyén volt –, a lefújás előtti pillanatokban Zenjov kis híján növelte a hazaiak előnyét.

A fordulást követő első lehetőség a hazaiak előtt adódott (Puri lövése alig szállt fölé), aztán dacára annak, hogy Cesare Prandelli nem cserélt a szünetben, az olaszok pillanatok alatt megfordították az állást. A 60. percben Pirlo ívelt be szögletet, az addig jobbára fegyelmezett észt védelem elfeledkezett Cassanóról, és a Samp tapasztalt támadója fejjel egyenlített. 1–1

Három perc múlva újra Pirlo ívelt be szögletet, Cassano ezúttal előkészített, és labdáját Bonucci közelről a kapuba pofozta. 1–2

A csodában reménykedő hazaiakat váratlanul érte a gyors fordulat, egy szurkoló még a játéktérre is berontott, ám mielőtt egyenlíthetett volna, a biztonságiak kivonták a játékból. Mivel a nyeregbe kerülő olaszok taktikusan őrizték az eredményt, a hajrában már nem változott az állás, pedig az észteknél akkor már a pályán volt Kaimar Saag is, aki a Feröer elleni augusztusi selejtezőt az utolsó pillanatokban megfordította. A baltiak ezúttal is próbálkoztak, de már tényleg csak ijesztgetni tudtak.

A csoport korábban befejeződött mérkőzésén Szerbia fölényes győzelmet aratott Feröeren.

NSO.HU

 

Európa-bajnoki selejtező
 Estonia Észtország

1 - 2
Videó

Olaszország Italy
 2010 Szeptember 03. 20:30
Le Coq Arena - Tallin- Észtország
Játékvezető:‬ Carballo (SPA)‎
31′  Sergey Zenjov Antonio Cassano  59′
  Leonardo Bonucci  63′
   
Pareiko; Rahn, Piiroja, Kruglov (Kink 82), Dmitrijev; Puri (Purje 77), Zenjov (Saag 64), Vunk, Vassijev, Klavan; Jaager
Sirigu; Cassani, Bonucci, Chiellini, Molinaro; Montolivo (Palombo 75), Pirlo, De Rossi; Pepe (Quagliarella 59), Pazzini, Cassano (Antonelli 79)

  

alt   A meccs legjobbja                                                 alt  A meccs legrosszabbja
AmauriA. Cassano
Olaszország
AmauriA. Cassano
Olaszország
AmauriS. Sirigu
Olaszország
AmauriS. Sirigu
Olaszország

alt olasz-foci.hu szerint alt szurkolók szerint

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.

Az Azzurri 8 mérkőzés óta most nyert először



A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett. Előbb jelentkezzen be vagy regisztráljon.





Szavazás

Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2011–2012-es idényét?

(5845 szavazat)

39.5%   (2311)
38.1%   (2226)
13.8%   (807)
4.4%   (255)
2%   (116)
1.2%   (70)
1%   (60)
Loading...

Sérültek

Sérült Mirko Vucinic Juventus
Sérült Alexander Merkel Milan
Sérült Diego Forlan Inter
Bővebben...