Cesare Prandellit az olasz válogatott szövetségi kapitányát annyira meggyőzte Antonio Cassano teljesítménye, hogy kijelentette, hogy a Sampdoria csatára és Mario Balotelli köré fogja építeni az új olasz válogatottat.
Cassano már besöpörte a szurkolók és a kritikusok elismerését is, de a legfontosabb, hogy az edző is alapemberként számít rá.
„Remélem Balotelli hamarosan felépül sérüléséből, ugyanis az új csapatot a Balotelli - Cassano támadó kettős köré szeretném építeni. ” mondta Prandelli a sajtónak Covercianoban a Feröer szigetek ellni 5-0-s győzelem után.
Az edző maximálisan elégedett csapata eddigi teljesítményével a két Európa-bajnoki selejtező mérkőzés után, főleg hogy maximális pontszámmal vezetik a C csoportot.
Bár sokan azzal érvelnek, hogy Észtország és Feröer szigeteket legyőzése nem bizonyítja az Azzurri feltámadását, Prandelli mégis elégedett csapatával.
„Furcsa volt látni, hogy Olaszországot szerte a világon nem tapsolják meg. Valami nem működött jól, de most lépéseket teszünk az emberek felé. A szurkolók lelkesítése nagyon fontos volt és most megháláltuk nekik.”
Szavazás
Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2011–2012-es idényét?
(5845 szavazat)
Sérültek
| Mirko Vucinic | Juventus | ||
| Alexander Merkel | Milan | ||
| Diego Forlan | Inter | ||
| Bővebben... | |||



















.png)





