Prandelli: „Balotelli sokat tett a győzelemért”
- 2011. november 12., szombat
Az olasz válogatott szövetségi kapitányát Cesare Prandellit lenyűgözte a Manchester City csatára Mario Balotelli, aki megszerezte első gólját az Azzurriban a péntek esti Lengyelország elleni 2-0-ra megnyert barátságos mérkőzésen.
„A góltól függetlenül is nagyon jól játszott, folyamatos veszélyt jelentett az ellenfél kapujára.” mondta Prandelli a meccs után.
„Elégedett vagyok Marioval és az egész csapattal. Fontos a folyamatos kiegyensúlyozott teljesítmény. A lengyelek erősen kezdtek és kellet egy kis idő, amíg felvettük a játék ritmusát, de kitartottunk és több szép helyzetet is kialakítottunk.”
Az Azzurri 4-3-1-2-es felállásban kezdett az első félidőben, majd a második játékrészben átváltottak 4-3-3-ra, ahol Balotelli kihúzódott a bal szélre.
„Jól megértették mit várok el tőlük, de az első félidőben talán egy kicsit nagy volt a távolság a csatáraink között. A szünet után jobban játszottunk és még több helyzetet alakítottunk ki.”
Prandelli reméli, hogy szerdán teltház előtt játszhatnak Uruguay ellen a római Stadio Olimpicoban.
„Csak tennünk kell a dolgunkat. Az ország nehéz időszakon megy keresztül, de Olaszországnak egységesnek kell lennie, mint ennek a csapatnak.”
|
|
Hozzászólások:























