De Rossi: Ha nem javulunk, kiesünk
- 2010. június 24., csütörtök
De Rossi: Ha nem javulunk, kiesünkA világbajnoki címvédő Olaszország háza táján nem épp aggodalommentes a hangulat, Vincenzo Iaquinta bevallotta, hogy a csapat egy kicsit fél, Daniele De Rossi szerint ha Szlovákia ellen az eddigi formájukat mutatják, könnyen kieshetnek.

„Igen, egy kicsit félünk” – vallotta be Vincenzo Iaquinta, ami az eddigi gyenge teljesítményt tekintve nem is csoda.
„Ez az olasz válogatott annyira rossz volt, hogy ennél már csak jobb lehet” – állapítja meg a Corriere dello Sport.
Az olaszok szövetségi kapitánya, Marcello Lippi ugyanakkor nyugodtan várja a szlovákok elleni összecsapást.
„Nincs pánik. Hatvankét éves vagyok, rengeteg címet nyertem, sok nagy csatát megéltem már. Ne lepődjenek meg, ha a csapat hirtelen elkezd nagyszerűen játszani, és lendületbe jön. Szlovákia ellen mindenképpen nyernünk kell.″
Szlovákia eközben még mindig az első meccsét siratja, amelyen Új-Zéland a lefújást megelőző pillanatban kiegyenlített: az otthagyott két pluszponttal a válogatott jelenleg a második lenne a csoportban, nem pedig utolsó.
„A nagy esélyünket akkor szalasztottuk el, most már nagyon nehéz lesz továbbjutni – szomorkodott Marek Hamsík, a Napoli légiósa. – Sokkal többet kell nyújtanunk, Paraguay ellen kapura sem lőttünk.”
Paraguay szép csendben megnyerheti a csoportot, ha győz Új-Zéland ellen, ami nem tűnik lehetetlen feladatnak, mert ugyan a kiwik kétszer ikszeltek, de legutóbb például csupán egy kaput eltaláló lövésük volt – a gól… –, az ellenfélnek meg 23.
Roque Santa Cruz is majd kicsattan az erőtől, úgyhogy elfoglalhatja helyét Nelson Valdez és Lucas Barrios mellett a dél-amerikaiak csatársorában.
ESÉLYLATOLGATÁS
– Paraguay áll a legkedvezőbb helyzetben, hiszen amennyiben pontot szerez Új-Zéland ellen, már biztosan továbbjutó a másik mérkőzés eredményétől függetlenül.
– Amennyiben Új-Zéland legyőzi Paraguayt, biztos továbbjutónak mondhatja magát, ha a szlovák–olasz meccs döntetlennel ér véget, akkor Paraguay még vereségével is nyolcaddöntős.
– Olaszország egy győzelemmel szintén biztos továbbjutó, döntetlen esetén a paraguayiak sikerének kell szurkolnia, illetve kevesebb gólos döntetlennek a másik mérkőzésen.
– Amennyiben a Szlovákia–Olaszország és a Paraguay–Új-Zéland találkozó azonos eredményű döntetlennel ér véget (például mindkét találkozó 0–0 lesz), akkor a pontazonosság esetén döntő öt szempont alapján (1. az összes csoportmérkőzésen elért gólkülönbség; 2. az összes csoportmérkőzésen szerzett gólok; 3. az egymás elleni mérkőzéseken szerzett pontok; 4. az egymás elleni mérkőzéseken elért gólkülönbség, 5. az egymás elleni mérkőzéseken szerzett gólok) alapján teljesen ugyanúgy állnának az olaszok és az új-zélandiak, ez esetben pedig a FIFA sorsolással határozza meg a kettejük közötti sorrendet.
– Szlovákiának van a legnehezebb dolga, ugyanis nem feltétlenül elég győznie a továbbjutáshoz, hiszen ha Új-Zéland legyőzi Paraguayt, akkor a szlovákoknak a dél-amerikaiaknál jobb gólkülönbséggel kell zárniuk a nyolcaddöntőbe jutáshoz, vagy azonos gólkülönbség mellett több gólt kell szereznie északi szomszédunknak. Ha ugyanis megegyezne a két csapat pontszáma és góljainak száma is, akkor az egymás elleni eredmény (Szlovákia–Paraguay 0–2) alapján a dél-amerikai csapat jutna tovább.
NSO
F csoport
| Hely. | Csapat | Pont | Mérkozés | GY | D | V | Gól | Kül. | |||
| 1 | ![]() |
(1) | ![]() |
PARAGUAY | 4 | 2 | 1 | 1 | 0 | 3:1 | 2 |
| 2 | ![]() |
(2) | ![]() |
OLASZORSZÁG | 2 | 2 | 0 | 2 | 0 | 2:2 | 0 |
| - | ![]() |
(2) | ![]() |
ÚJ-ZÉLAND | 2 | 2 | 0 | 2 | 0 | 2:2 | 0 |
| 4 | ![]() |
(4) | ![]() |
SZLOVÁKIA | 1 | 2 | 0 | 1 | 1 | 1:3 | -2 |
|
|
Hozzászólások:





























